A füst abbahagyja a zenét szavak nélkül, A füst abbahagyja a zenét szavak nélkül
Mikor elkészültem a képpel, — átfestettem vagy kétszer is, de nem igen mentem többre vele, kiállottam a piactérre, mellettem a kép… Szerényen álltam ott s hagytam, hogy tekintse meg a sokaság.
Kritikák, cikkek, arcképek
Számosan jöttek akkor oda, — kufárok megharapott almával, a dóm szolgái baretben s a városháza ügyes-bajos népsége közül is nem egy — olyik mosolyogva csudált, volt olyan is, aki megcsipegette még arcomat is. Fiatal voltam, igaz, alig tizenöt éves s pirospozsgás, jókedvű fiú. Fennen dícsérték művemet, — egy fiatal lányka pedig fürgén ugrott az állványomhoz oda s irónt ragadva, kipirult arccal írta fel: Krakó,Benedek napján.
Már forró volt ugyan a napsütés, de koratavaszi még az idő. Valami kristályos hidegség állt felettünk a levegőben, — s ehhez a kavargó fény forró áramai… hideg és meleg egymást váltogatta magát arcomon s megborzongatott.
Egyszerű módja annak, hogy abbahagyja az ivást, ingyenes letöltés mp3-ban
S az ég is hogy ragyogott odafenn, s az aranykupolák is micsoda szikrázást csaptak az a füst abbahagyja a zenét szavak nélkül alatt! Bevonták hát a sátraikat is. Üres kosarakat hajigáltak fel a szekerekre. Seprősök nagy porfelhőt kavartak az utakon… — két perccel harangozás előtt pedig a dóm ura haladt el hatalmas talárban a tiszteletadó nép között… Uszályát két nevetős kölök cipelte mögötte… ezek egymással mulatoztak, — fintort vágtak, vagy nyelvüket öltögették, — röhögték a tömeget.
Account Options
Magam is nyúltam épp az állványomhoz, hogy lebontom azt… mikor lóháton egy hölgy érkezett oda. Lova körbefordult vele hogy megállt, ő maga pedig odaszólt az egyik őgyelgőnek, hogy segítene leszállani neki.
Úgy rábámultam mindjárt, mint a gyerek. Lova is, sudár alakja is igen-igen megkapott. Közben a füst abbahagyja a zenét szavak nélkül kezdték a delet.
FÜST MILÁN: A KAPITÁNY FELESÉGE | Nyugat | Kézikönyvtár
Mikor leszállás közben felhajlott a szoknyája: erős szúrást éreztem a szívemen. A hölgy leszállt, egyenesen odalépett az állványom elé s anélkül, hegy akár egy szót is vetne nekem, — figyelmesen kezdte vizsgálgatni önarcképemet.
Jó sokáig állt ott szótlanul. S én viszont… az ő arcát néztem eközben szüntelen. Elragadtatás helyett hol röpke, gúnyos mosolyok futottak azon át, hol konok szigorúságot, szinte megvetést látszott kifejezni szeme.
Bizony ettől még a bensőm is megremegett. Nyomban el is határoztam hát, hogy megszólítom őt, — ő azonban megelőzött, odafordult hozzám hirtelen: — Sutba vele!
no comment - szavak nélkül 2020.06.20.
Megmondtam hát, hogy Pinero mesternél vagyok itt, nála tanulok, s hogy a tandíjat értem apám fizeti. Habozva felelhettem neki valamit, mert ostorával boszúsan az állványom felé csapott.
Boszantott engem ez a hang, főként a tegezés. Koraérett fiú voltam, — mindenképpen az s hogy ez így volt, még szerette is bennem az apám. Mikor itt járt, két hete sincs, nevetve büszkélkedett vele mesterem előtt, hogy ime, ide s tova már a bajuszom is sarjadozni kezd s még aznap este burnótos szelencét is adott ajándékba nekem. Durván feleltem hát vissza neki.
S ma már ebédemre se telik.
A füst abbahagyja a zenét szavak nélkül
Mert semmiféle parancsnoknak nem volt akkor becsülete nálam… mivelhogy a művészetem volt az Istenem. Felszisszentem előbb… s a szemem is nyilván szikrát szórt a dühtől… Ám a hölgy megint csak kinevetett. Már ezt bizony sehogyse tűrtem el. Szótlan hagytam ott, hogy veszem az állványomat, összerakom… az arcom hamuszín lehetett.
Ám ekkor az ujjasomnál fogva visszafordított… Belenevetett a szemembe, — az arca lángolt, gyönyörű volt. S így azonnal leszokni a dohányzásról szemtől szembe velem, nevetőn, lángolón, vagy két pillanatig.
Visszaáll a hang, ha abbahagyja a dohányzást. Hírlevél feliratkozás
Nem tudtam az ámulattól hova legyek. A szívem hangosan dobogott. Ám a lángja megintcsak egy-kettőre kimúlt. Arca kedvetlen színeket vett fel — mint az imént… Újból a kép felé mutatott s ajkbiggyesztgetve, gúnyosan így szólt: — Minden a füst abbahagyja a zenét szavak nélkül ebben, ami jó… s amit a nagyokban is olyannyira szeretek, — ez a kéz, ez a szem… Csak éppen a szentlélek hiányzik az egészből, kedvesem… Majd nyájasan végignézett a tömegen, — mosolygó asszonyokon, fiúkon, — mintha csak figyelmére méltatná még ezeket is… Jól emlékszem rá, egy öreg ügyvéd is volt a tömegben, — szürke kendő volt a nyakán… — Micsoda asszony ez, Teremtőm, egy Uram!
Évszázados épület, amilyet ismerünk eleget, meredek, mohos fatetőivel s mennyezetes, kanyar folyosóival… Ezek felvezettek valahova s az ember még hetek után se tudta biztosan, hova. Legjobban egy kis kőszentet szerettem ott, — ez mindig megijesztett, különösen estefelé.
Mélyen alant állott ez a földszínén, — a ház sarkába volt bemélyesztve zugolya, — úgy állt ott szegény, mint egy valódi kis emberalak. Újra meg újra elfeledtem őt, s ha hirtelen fordultam be netán a ház felé, rendesen megijedtem tőle kicsit.
- Jelenkor | Archívum | Metaxa
- Amikor abbahagyta a dohányzást, hízott
- Szemedből egy lobbanásnyit őriz virrasztó emléke felhős szívemnek.
Az volt ráírva: Wladimir… s éjszakánkint zöld kis lámpa égett egyik karján igen barátságosan. Itt laktam én, ez volt az új tanyám. Nem voltam én már akkor se válogatós, — kényes se voltam én, hiszen mennyi mindenféle: viszontagság és vándorlás volt már a hátam mögött addig is, — ezt a világot mégse tudtam egészen megszokni soha.
Néptelen volt ez a ház.
Kritikák, cikkek, arcképek
Dongott és kongott, mint a várkastélyok… s istállószag terjengett az udvarán. A szomszédban hosszú, trágyával rakott veteményeskertek húzódtak el, — ezek villódzva gőzöltek eső után. S ez szép is volt, bizony elragadó. Ám hideg télen, mikor éles volt a rög, oly gyilkos és kemény, hagyja abba a szódat szinte sikoltani tudtam volna néhanap, mikor e sok hegy és él az ablakomból felém meredezett.
Egy földszinti sötét zugocska volt a szobám, — ablaka épp e kietlenségre nyílt, — festenem tehát itt nem igen lehetett.
